Egy kis szeretet

Drága kis mukinyulaim :)

Nagyon jó, hogy annak idején nekikezdtem ennek a blognak, az én blogomnak. :) Nem szoktam extra dolgokat írni és nem is jelentkezem túl gyakran. Korábban nagyon elcsépeltnek is éreztem a témát, hogy én is készítsek egy ,,ilyet", de mégis belekezdtem, nem bánom. Úgy éreztem ezt kell tennem és megtettem. Klassz, hogy néha vár ez a kis felület, hogy írjak ismét. A kis felület pedig betűről betűre egyre nagyobb lesz.

William DuBay egyik idézete jutott az imént eszembe, amit természetesen nagyon is szeretek. ,,Életünkben a legemberibb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljuk kifejezni legőszintébb érzéseinket és meggyőződéseinket, és vállaljuk értük a következményeket. Ez a szeretet első követelménye, mely egyben sebezhetővé is tesz minket a többiekkel szemben, akik talán kinevetnek. Mégis, sebezhetőségünk az egyetlen, amit az embereknek adhatunk."
Annyira így van ez és olyan jól megfogalmazva és mégis alig vannak emberek, akik így élnének. A legtöbb ember elvan a maga kis képzelt világában, talán olykor én is. De az ún. legemberibb érzéseket mégis a kutyákon látom. Nem csak az enyéimen, hanem úgy általában. Ahogy egymással bánnak meg az emberekkel és mindezt csak úgy csípőből, simán ösztönből. Olyan könnyedén tesznek meg emberi gesztusokat, hogy irigylésre méltónak tartom.

Rengetegen nem értik, hogy miért vagyok ennyire kutyás...de ezt nem lehet elmagyarázni, sőt még csak simán megmutatni sem. Érezni kell, azt viszont nagyon. Akinek van olyan igazi hobbija, amit szenvedélyesen űz, akkor ők szerintem sejtik miről beszélek.

Egyszer régen megkérdezte valaki - persze nem közvetlen tőlem -, hogy valami baj van, hogy ennyi kutyás dologgal foglalkozom a neten is? :D Erre mit mondjak? Igen, nagy a bajom, pont az ennyire buta kérdések miatt írok a kutyákról és élek velük nap, mint nap. :D :D Viccet félre téve, igen valóban segítenek egy-egy nehezebb időszakon is. Viszont ez csak egy apró morzsája azoknak az ok hegyeknek, amiért kutyázom. De csak sajnálni tudom azokat, akiknek nem elég nyitott a szívük...a szeretetre.

További buta kérdések sorába sorolható, ha a kutyáimat ennyire szeretem, akkor az embereket kevésbé vagy éppen, hogy az emberek elől veszem el ezt a szeretet ,,részt". Ez a másik kategória, amin inkább nevetek. A szív és a szeretet nem egy behatárolható dolog, akit igazán szeretnem kell, az megkapja a megfelelő helyet a szívemben, ha ember, ha kutya, ha más. A többiek pedig egyszerűen nem tartoznak oda. Még így is úgy érzem, hogy néha olyan emberek is kapnak részt belőlem, akik nem érdemlik meg. De tudom, hogy a szeretet nem olyan dolog, hogy eldöntöm, hogy őt igen, őt nem, na jó akkor még őt is szeretem, de őt már nem....ez nem döntés és megérdemlés kérdése. Konrád György fogalmazta meg ezt nagyon zseniálisan: ,,Nem azt szeretjük, aki érdemes rá, hanem akit szeretünk." Amikor erre az idézetre bukkantam, az véletlenül volt, de biztos, hogy nem a véletlen műve, akkor és ott belém vésődött ez az egy mondat, ami azt hiszem sok mindenre ad magyarázatot, akár visszamenőleg is az életemben. Sőt a jövőben is biztos, hogy sokszor fogok még töltekezni belőle.

Viszont a kutyáim, igen, ők azok akikről mégis biztosan tudom, hogy megérdemlik a szeretetem, bármennyit beléjük fektethetek, kamatostul kapom vissza.

Szóval akárki is akármit mondjon, nekem inkább segítenek a kutyák azon, hogy elfogadjam azokat az embereket, akik nem szeretik az állatokat, akik nem szeretik embertársaikat, akik buták vagy csak épp buta kérdésekkel traktálnak, akik zárkózottak, akik fura dolgokat tesznek, akik élik a mindennapjaikat, anélkül, hogy élnének.
A kutyák az elfogadás nagymesterei, anélkül, hogy tudnának róla.

Pöpi és Cuni épp játszanak