A rút kiskacsával is megtörtént

Már egy ideje győzködöm magam, hogy írjak, de valamiért nehezen szántam rá magam. Nehezen jönnek a betűk, vagy legalábbis az elején. Pedig lenne mit írnom, bőven lenni mit: kellemeset, aranyosat, elgondolkodtatót, megdöbbentőt, szomorút és vicceset egyaránt. Aztán csak a gondolatok kavarognak, hogy mit domborítsak ki, mihez van épp kedvem. Igazából az élet a válasz mindenre, ahhoz van kedvem, részben mert tényleg van hozzá kedvem, részben mert muszáj, hogy az embernek legyen kedve a saját életéhez. A többi lényegében lényegtelen.

Megfogadtam magamnak, hogy rugalmas leszek a mindennapokban, az életben. Tisztelem azokat, akik tudnak ÉLNI. Törekszem arra, hogy mindig újabb, másabb és még sokoldalúbb legyek. De mások lássák csak azt, amit akarnak. A kedves és kutyás lányt. Igen, ez én vagyok :) És igen, általában ezt látják mások, nem én találom ki, mások által tudom. Korábban zavart, hogy nem azt látják belőlem és rajtam, amit én érzek és tudok magamról. Már nem, sőőőőőt jobb is ha a legtöbben ,,csak" eddig látnak. Akiknek igazán fontos tudni a többleteimről, azok tudják, legbelül legalábbis biztos.

Aztán ennyi év után rájöttem, hogy ez a kutyázás milyen praktikus az életben. A mély kutyás beszélgetésekben oly hasznos és szuper jó érzés, ha talál az ember lánya egy másik lelket, aki ugyanannyira képes ,,feláldozni" magát a kutyájáért. Ugyanakkor a felületesebb emberi kapcsolatok körül viszont gyönyörűen lehet söpörgetni a kutyás életem szemelvényeivel. Na most ezek után találja ki mindenki, hogy épp hova sorolom, főleg, hogy a nem kutyásokat is berakom vagy ide vagy oda :D

De, hogy érdemben is meséljek. Elgondolkodtató, hogy sokan a saját családjukkal se nagyon ápolják a rokoni kapcsolatokat. Nálam pedig úgy alakult, hogy a Pöpesz rokonaival, igen, a kutyám rokonaival. Nyilván persze mi gazdák vagyunk a fő mozgatórugók, de azért mégis. Persze szerencse is kell hozzá, hogy a másik oldalról is befogadóak legyenek. De csak egy rövid áttekintést, hogy mégis kiket köszönhetek csak így családon belül a kutyámnak.
Pöpiék 5-en voltak tesók az alomban, 2 fiú és 3 lány. Az összes tesóval találkoztunk már, mióta saját gazdiknál vannak. Két lány tesóról folyamatosan tudok információkat, egyikkel nagyon gyakran találkozom, akárcsak Pöpiék anyukájával. Az egyik féltesó dettó, bár ez annak köszönhető, hogy a Család egy része egy helyen lakik. De ahogy mi kétlábúak meglátogattuk a barátainkat, úgy botlottam bele teljesen véletlen Pöpi unokaöccsébe. Azóta már velük is többször kirándultunk egy közöset. Nagyon jó dolog az efféle családi kapcsolatokat is ápolni. A kutyám családja és a gazdák valahol az én családom is lettek, nem ,,csak" egy német dogot kaptam, nem a kutyát pusztán, hanem sok embert, sok helyet, sok ismerőst, sok szituációt, még több érzést és emléket..

Olykor eszembe jut mennyivel könnyebb(?) lenne egy kisebb testű kutyával. Sok esetben praktikus lenne...de igen, lenne. Akkor viszont nem tudnék olyan dolgokat, amiket most a birtokomban tudok.
Cuninak és Pöpinek köszönhetem azt, hogy rengeteg embert ismerhettem meg eddig, néhány mélyebb barátság is szövődött, de olykor egy-egy felszínes ismeretség is. Aztán a sok kedves ismerős, akivel pár mondatot mindig tudunk beszélni, ha összefutunk.. Arról már nem is beszélek, hogy mindkét kutyámnak külön magánélete van, külön baráti köre. Sok a közös az életükben, de mégis mindketten kialakíthatták a saját körüket. Élvezem, hogy miattuk kell szervezkedni, vagy utazni, hogy A-ból B-be, aztán C-n keresztül D helyre jussunk :) Hogy mindkettőről tudnék egy életrajzi regényt írni. Ha az életemben csak ők lennének, akkor se szólhatnék semmit, állati szerencsés vagyok, na :D :D :D és igen, fülig érő szájjal írom. Mert megtehetem, hogy élem az életem és azt is, hogy köréjük építem a dolgokat. Ez sokszor együtt jár és sokszor külön is. Van, hogy őket helyezem előtérbe, de van, hogy önmagamat.

Önmagam, új témába kezdtem az életemben. Megint megújulni, ezzel együtt megszépülni. Hiszem, hogy ha rendben vagyok magammal, akkor szép vagyok. Szóval építem az elmém, ezzel együtt a fantáziám is megindul, azt hiszem van egy új hobbim, egy olyan dolog, ami lázba hoz. De a visszatérő vágyaim...És igen, (én!!!!) enni akarok, finomakat, különlegeset, menni akarok, a következő utcasarokig vagy annál egy fél méterrel tovább. És ezek mellé egy kis tokaji furmintra vágyom. És tudom, hogy a lista még bővül. A kívánságlista vagy bakancslista, felőlem bárminek nevezhetjük. De szárnyakat kaptam úgyis és akkor is, ha csak egy széken ülök perpill. Mikor a rút kiskacsa rájön, hogy ő nem egy hibás példány, hanem egy sokkal szebb és különlegesebb lény, mint a ,,tömeg" körülötte.