Gondoltam írok egy olyat ma, hogy nem írok...de még nincs is április 1. Nem tudom honnan jött ez az eszement ötlet. Meg már napok óta motoszkál az érzés, hogy írni kellene. Akkor tessék...
Once upon a time...ja, hogy ez nem az esti mese. Ó és tényleg megint este van, ez a kedvenc napszakom továbbra is. Úgy fennmaradnék hajnalig ülni, nézni ki a fejemből és érezni a gondolataimat. Megérezni bennük az örömet és a fájdalmat. De majd máskor egy alkalmasabb időpontba tartok ilyen kis szeánszot.
Addig is a tízlábúságom hát hogy is van ez. Legutóbb egy olvasóm panaszkodott, hogy elveszett a nevek sokaságában. Bár nincs sok, de rövid áttekintő. Pöpi a 77 kg-s fekete ,,paripám", ÁLMOM és Cuni az aranyszőrű gonoszkodásra hajlamos ám, de szerethető retriever.
Pöpi hiány van bennem, óriási és közben pedig nagy ívben kapom a tükröt az akaratos, makacs és vagány énemtől. Cuni ossza az íveket nekem rendesen. Pöpivel sosincs nagy baj vagy csak elfogult vagyok vele, de olyan könnyű a lelkével (a testével is, csak az kicsit más tészta....nagy, csulás, szőrös, néha büdi :-D) élni. Cunival a nagy örömtől kezdve a lelki mélységekig lemegyünk. Mai napig képes a tűrőképességem határait súrolni és ez így lesz, amíg világ a világ. Nem cserélném be egyetlen könnyen kezelhető kutyára sem, de jobban edzi a testemet, mint a legjobb katonai osztag (árkot-bokrot mászok olykor és a többi). Meg az elmémet is, mintha csak kínai professzornak tanulnék úgy, hogy kínaiul se tudok (a másodperc töredékére se lankadhat a figyelmem, az ő éles orránál előbb kell kiszúrnom mindent ,,gyanús" élőlényt). Viszont a legideálisabb lakáskutya továbbra is ő, ezt akár magazinokba is reklámoznék, hogy ,,Lakáskutyát tessék, ez a tökéletes példány!" :D Néha érzem, hogy elragadnak a gondolatok, amik írás közben csak kipattannak az ujjaim és a billentyűzet találkozásánál. Ilyenkor tényleg azt érzem, hogy olyan vagyok, ahogy a kedves szaxofon tanárom beállított régen: Politikusnak kéne mennem, mert össze-vissza szövegelni azt tudok. Illetve a beszédem miatt előre sajnálta a jövendőbeli férjemet. Politikusnak nem készülök, a második esetre majd egyszer talán visszatérünk.
Nemrégiben egy friss anyuka prototípussal beszélgettem, és pikk-pakk az élet nagy igazságainál kötöttünk ki teljesen spontánul egy hosszú és fárasztó nap után. Olyan dolgokról volt szó, amiket tudtam, szerintem legtöbben tudunk, de így ebben a formában kimondva jobban tudatosultak számomra.
Az egyik az volt, amit mindig is gondoltam és tudtam, de ilyen frappánsan még senki se tálalta elém a dolgokat. ,,Amint elengedjük a problémát, megérkezik a megoldás." Ez hosszú időre a fejembe vésődött rendesen. Az élet összes területén igaz ez. Úgyhogy: NO STRESS! ;)
A másik, amikor a két blablablabla szövegemem között néha valami értelmes is kijön. Még pedig az, hogy az életre nincs egy leírt és bevált recept. Mindenkinek magának kell kitalálnia, hogy most több vagy kevesebb só kell-e bele. Illetve a boltból mit veszünk meg, milyen alapanyagokból főzünk, ezt is mi magunk válasszuk meg, néha jól, néha rosszul. Minden ezen múlik. De kísérletezgetni kell, aki mer kísérletezgetni, annak biztos, hogy valami finom kerül a végén az asztalára.
Nem emlékszem, hogy mondtam-e korábban, de szeretem az életemet. Annak ellenére, hogy vannak időszakok, mikor a másé jobbnak, szebbnek tűnik. De attól szeretem, hogy az enyém, enyém az összes apró öröme és az össze fájdalma. Hálás vagyok mindkettőért, mert így lesz egy egész ez az egész.
Kutyamancsos álmokat kívánok Mindenkinek! Legfőképpen pedig azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése