Kiscsikó

Állapotom: nyihogó és futkározó kiscsikó szeretnék lenni a réten, már kerek 7 napja. Nem tudom, hogy van-e köze a szülinapomnak hozzá avagy nincs. De érzek hozzá elég energiát, hogy megfeleljek ezen nemes ,,szerepnek". Még a szövegem is tudom: NYIHHUÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ és NYIHUHÚÚÚÚ. És amúgy teljesen jól vagyok nem kell a mentőket tárcsázni :)

Azt hiszem a gyermeki énem most jön elő, gyerekként sok minden gyerek dolog nem tetszett nekem, olykor talán túl komoly gyerek voltam, de most....most pótolni kezdtem és szeretném is. Az iskolapad mindkét oldalát megszerettem, bár pl. egyetemre járni azért alapvetően mindig szerettem, de az általános és középiskola nem volt épp a kedvencem. Ha választhatnék nem lennék gyerek, szeretem azt, hogy felnőttem legalábbis a személyim szerint, mert se külsőleg se belsőleg nem látványos a változás :-D Öntudatra vagy mi a szöszre leltem ;)

Mindig dicsérem a Cunit, hogy milyen klassz kutya lett nagyi korára és ha párhuzamot kéne, akkor tudnék vonni. 17 voltam mikor Cuni a kutyám lett másfél évesen. Talán mindketten egyformán elveszettek lehettünk a világban, mint két kamasz lány, lázadtunk egymás ellen. Cuni nem akarta amit én, én meg nagyon tudtam mit akarok, csak azt nem, hogy miként érjem el. Mint a totó lottón én úgy próbáltam a különböző tanítási technikákat és amúgy elég kitartóan is, de valahogy idő kellett nekünk. A nagy választ az idő és türelem hozta meg.

Legutóbb a tömegközelekedésen mondta valaki, hogy milyen jó, hogy mi egész nap együtt vagyunk (Cuni és én, hogy ő terápiás kutya én meg a gazdija vagyok). Igen, jót mosolyogtam, hogy néha mennyire nem vagyunk együtt eleget. De mégis jó, hogy ezt gondolják rólunk, az alapján hogy ránk néznek. Dicsérik, hogy milyen okos, közben csak azt látják, hogy épp ül a metrón, ami valljuk be nem a leglátványosabb bizonyítéka a tudásának.

Hogy kicsit meséljek a munka közbeni gondolkodásáról és fejlődéséről is…..no inkább erről írok egy új bejegyzést ;)