Cuni, avagy a dolgozó nő gondolkodik

Mint ígértem, írok kicsit a munkáról illetve inkább arról, ahogy gondolkodik. Lehet sok mindent mondani, de gondolkodik, nem tudok rá jobb szót.

A terápiás munka általánosságban úgy kezdődik, hogy a kutya és a gyerekek/résztvető emberek köszöntik egymást. A kutya sorba megy, minden gyerek köszön neki és megsimogatja. Munkája válogatja, de van hogy csak simán körbe kell menni van, hogy üdvözlésként pacsit is kell adnia. A lényeg a lényeg, hogy a kutya tudja hogy ez az eleje és érzi ennek a rendszerét is. A második vagy harmadik személytől általában már nem is kell szólni, hogy mit csináljon, csinálja automatikusan.

Egyszer egy egyetemi bemutatón történt a következő eset, 4 felnőtt egyetemi hallgatóval próbáltuk ki a fentebb említett köszöntést. A kutyám ment sorba, tudta a dolgát és a 4. hallgatóhoz érve hiába kérte a hallgató a pacsit, Cuni nem akaródzott szót fogadni. Igen ám, a hallgató egy iskolai padon ült a kutyához mérten elég magasan. Amint felállt vagy leguggolt az illető, már Cuni is tudta, hogy mit kell csinálni. Persze ha rásegítek megcsinálta volna ennek a 4. emberkének is, hisz a parancsszó az mindig parancsszó. De mennyire ,,megzavarta", hogy nem a szokásos magasságban van a másik fél.

A múlt heti eseményekből.... Cuni ült és vele szemben állt egyszerre egy gyerek, kezében egy kiskanál és rajta a jutifali. A gyerekek egyenesen pályán végighaladtak egyensúlyozva, nehogy a jutifali kiessen a kanálból. A végén Cuni levehette a falatot és megehette. Így ment ez szépen végig.
Jött a következő feladat, a gyerekek és a kutya kiindulási pontja ugyanaz, mint az előző feladatnál. A kétlábú lurkó egy babzsákot dob a kutyának, akinek vissza kell hoznia. Igen ám, Cuni sietne izgatottan az aprótalpú felé, majd a babzsák repül a levegőben(nem az ijedtésgtől :D hanem a kisgyerek már végzi a feladatot) és Cuni megtorpan. Ott a gyerek, ott a keze és valami hibádzik, mert most nincs kaja. Amint szóltam, hogy hozza a babzsákot elindult, de kissé csalódott volt. A második dobástól már kapcsolt, hogy már váltottunk feladatot és továbbra is lelkesen hozta a babzsákokat, nem hiányolta a falatokat.

Nyilván ránézésre ezek hibázásnak tűnnek, de ahogy felismeri a rendszert, a dolgokat és a változást az nagyon klassz. A kutyák nagyon jó megfigyelők, de nagyon rossz általánosítók. De a beltéri terápiás helyzetekben általában egyformán jól működik, ha előtte van ideje felkészülni az ottani környezetből és fel tudja térképezni gyorsan a terepet.
Baaaaaaaaaahhh, mondanék valami cifrát, úgy megnézetnék egy ilyen órát a volt gazdáival. Bár csak akkor lenne még különlegesebb, ha látnák a kezdeti közös éveink rövidített videóját is. Mert szerintük tök okos volt a kutya akkor is, csak épp gyakorlatilag nem tudott semmit a kutya. Viccet félretéve én nagyon hálás vagyok, hogy ingyen és bérmentve kaptam ezt a kutyát és hogy így feltunningoltam. De azért tényleg megnézném a fejüket, ahogy Cuni a sérült gyerekek között van. Akárhogy is nézem, de ez mindig megindító. Akkor is ha más kutyáját látom dolgozni hasonló szituációban.

A terápiás foglalkozás az egyike a legérzelemtelibb foglalkozásoknak. És akkor az egyik kedvenc Arisztotelész idézetemmel zárnám soraimat:
,,Educating the mind without educating the heart is no education at all. - Ha az elme oktatását a szív oktatása nélkül végezzük, azt nem nevezhetjük egyáltalán oktatásnak."

Kiscsikó

Állapotom: nyihogó és futkározó kiscsikó szeretnék lenni a réten, már kerek 7 napja. Nem tudom, hogy van-e köze a szülinapomnak hozzá avagy nincs. De érzek hozzá elég energiát, hogy megfeleljek ezen nemes ,,szerepnek". Még a szövegem is tudom: NYIHHUÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ és NYIHUHÚÚÚÚ. És amúgy teljesen jól vagyok nem kell a mentőket tárcsázni :)

Azt hiszem a gyermeki énem most jön elő, gyerekként sok minden gyerek dolog nem tetszett nekem, olykor talán túl komoly gyerek voltam, de most....most pótolni kezdtem és szeretném is. Az iskolapad mindkét oldalát megszerettem, bár pl. egyetemre járni azért alapvetően mindig szerettem, de az általános és középiskola nem volt épp a kedvencem. Ha választhatnék nem lennék gyerek, szeretem azt, hogy felnőttem legalábbis a személyim szerint, mert se külsőleg se belsőleg nem látványos a változás :-D Öntudatra vagy mi a szöszre leltem ;)

Mindig dicsérem a Cunit, hogy milyen klassz kutya lett nagyi korára és ha párhuzamot kéne, akkor tudnék vonni. 17 voltam mikor Cuni a kutyám lett másfél évesen. Talán mindketten egyformán elveszettek lehettünk a világban, mint két kamasz lány, lázadtunk egymás ellen. Cuni nem akarta amit én, én meg nagyon tudtam mit akarok, csak azt nem, hogy miként érjem el. Mint a totó lottón én úgy próbáltam a különböző tanítási technikákat és amúgy elég kitartóan is, de valahogy idő kellett nekünk. A nagy választ az idő és türelem hozta meg.

Legutóbb a tömegközelekedésen mondta valaki, hogy milyen jó, hogy mi egész nap együtt vagyunk (Cuni és én, hogy ő terápiás kutya én meg a gazdija vagyok). Igen, jót mosolyogtam, hogy néha mennyire nem vagyunk együtt eleget. De mégis jó, hogy ezt gondolják rólunk, az alapján hogy ránk néznek. Dicsérik, hogy milyen okos, közben csak azt látják, hogy épp ül a metrón, ami valljuk be nem a leglátványosabb bizonyítéka a tudásának.

Hogy kicsit meséljek a munka közbeni gondolkodásáról és fejlődéséről is…..no inkább erről írok egy új bejegyzést ;)

Át(változás)

Változnak, változtok, változunk, változik, változol....változom.

A minap is olyan dolognak örültem, ami nem kicsit röhejes, pedig az örömöm őszinte volt. Esős idő egész nap, egy hete nem szedtem a kutyák után csomagokat, korán sötétedik már, el kéne indulni és felfedezni az udvart. Beöltözöm a művelethez, felkészültem a legrosszabbra, hogy mennyi ideig kell kinn dolgozgatnom az üggyel és csodák csodája a meglepetés, hogy Pöpi kutyám emésztése javult és az egész heti adaggal még így vizes időben is könnyedén végeztem. Már biztos, hogy a kukás emberek nem mennek tőlünk el üres kézzel :D Jó kis ráhangoló ez a mai blogomra, tudom :D :D :D De csak ezek után jön a tartalmasabb, aki az első részt kibírta, olvashatja tovább.

Vannak dolgok, akadályok amelyeket jobban veszek, mint korábban. De vannak olyanok is, amelyeket nehezebben tolerálok vagyis inkább azon filózom, hogy akarom-e tolerálni. Ugye nesze neked szabad akarat, ha akarnám tudnám, ennyi a kulcsa a kérdés, hogy szeretnék-e kulcsot használni :)

Cunival voltunk dolgozódni, csutakosra áztunk, de nagyon klassz volt a néhány ovis korú gyermek között. Minden egyes ,,munka" után csodálom ezt az egész életet, hogy milyen csodás és furcsa. És annyira, de annyira feltöltődöm érzelmekkel, hogy egy város mobilkészletét lehetne tölteni rólam :-D Nagyon jó dolog adni, de úgy hogy közben én is iszonyú jól érzem magam. Ahogy Cuni gondolkodik és fejlődik a munka során, CSODÁLOM a kutyámat.
Először azt hittem kicsit nem lesz képben és az óra előtti várakozásnál kicsit fékezhetetlennek tűnt, aztán elkezdődött és álomkutya lett. Szoktam mondani, hogy ,,megyünk dolgozni" és vannak felszerelések, amiket mindig viszünk, szóval biztos tudja. De azért mégis :)
Már odafelé levett a lábamról, amikor a buszon az ölembe hajtotta fejét hosszú időre, pedig nála ez régen elképzelhetetlen lett volna. Aztán nem is akartam nagyon simogatni, ne vegye át a gondolataimat az érzéseimet, inkább a gyerekekre koncentráljon, az ő lelki nyugalmukra és akkor az enyém is beáll. Hazafelé egy kellemesen fáradt kutyával mentem.
A szürke hétköznapokban Cuni még iszonyú eleven mindig, most épp a gödörásás nevű hobbijának kezd hódolni ismét.

Pöpi átesett az ivartalanításon nemrégiben, végre gyógyultnak néz ki, kicsit nehézkes volt a gyógyulási folyamat. Végre nagy udvaron tud házat őrizni, van munkája bőven. De olyan ügyes és annyira ereje teljében van, csodás lett így kifejlődve. Ja igen, már 3 éves volt a közelmúltban. Mindennap rácsodálkozom, hogy hűazanyjátdekvaszépezajószág.

Még mindig azt érzem, hogy azt a speciális helyet a szívemben, ahol ők vannak, oda ember nem kerülhet.

Viszont általánosságban felfedeztem, hogy egyre több gyerek van a világban, aki elég jófej. A munkámból adódóan napi szinten hallom a gyerekszáj alkotta vicces történeteket. Nekem tuti nem kell kabaréműsorba belépőt fizetni ;-) 

Mára befejezem, nem kezdek bele a nagy filozófiai gondolataimba. Még egy gyors pici: néha elcsodálkozom, hogy egyes emberek élettörténetét megírhatnám, mert többször előfordult, hogy tudtam, hogy kivel mi fog történni. Bár lehet ez csak tények összerakása egy helyre, nem tudom, de vicces, mert ha így tudnék lottózni is :-D

Cuni és Pöpi már szunyál, lassan én is megyek és jön az éjszaka, amikor a lélek felébred.
Jó éjt! :)