Vegyes felvágott

Kedveskéim, akik olvastok!

Mindig megfogadom, hogy sűrűbben írok, de nem jön össze. Sajnálom a lelkes Olvasóimat, hogy üres járaton hagyom őket, sőt csomószor jut eszembe, hogy milyen jó téma és írnék róla....de mire ide is jutok ténylegesen, hát az idő.
Mentségemre legyen, hogy amikor blogolok, akkor lemegyek alfába vagyis inkább blogfába :-) Ez egy szertartás jellegű dolog számomra, megfelelő lelki összeszedettség kell. Mert az agyam sosincs a helyén, azt már nem is erőltetem ;)

Cunival mostanában többször is voltunk terápián és hát csak erről a témáról tudnék egy regényt írni. A Pöpi fiú, akarom mondani pasas meg egyszerűen a totális szerelem azzal, hogy nem csinál semmit. Ő mostanában többet lustizik itthon. Cuninak mozgalmasabb az élete, míg a Nagyfiúé a kényelmesebb jelenleg. No, de már ha náluk lyukadtam ki, találtam egy újabb Folo felfedezést.
Amíg Pöpivel az első közös másodpercektől kezdve oda vissza dúlt a love, Cunival szerintem most értem el az igazi szerelmet, azt a lángoló szerelmet. Nem tudok rá jobb szót és idézőjelbe se fogom tenni, mert ez így ahogy van szerelem. Cuni szeme igazán ragyog, ha én szólok hozzá, ha velem kell valamit csinálni. Annyira furi, hogy neki meg kellett dolgoznom a szeretetéért, azért, hogy ember ill. gazda számba vegyen. Most kezdtem el igazán élvezni a közös kutyázást Vele, most jött el az idő, hogy szívesen viszem magammal, mert büszke tudok rá lenni, még a maradék lököttségeivel is, ami miatt mindig 120%-os figyelem kell neki. Mostanában tényleg rajongok érte és csodálom. Nem hiszem el, hogy a régi meg a mostani kutyám az egy és ugyanaz. 

Mindig tudtam, hogy a kutyák többszörösen visszaadják azt a szeretetet és törődést, amit mi adunk nekik, de ezt megélni igencsak más. Az állam leesik és csodálkozok nap, mint nap. Azt hiszem, hogy szeretnék egy olyan társat (a kétlábúak köréből) akivel legalább fele ennyire rajongunk egymásért, mint a kutyáim és én. Fura ezt úgy leírni, hogy az ember lánya elvileg boldog párkapcsolatban van. De vállalom. Az emberi szereteten és érzéseken sosem állok meg annyit gondolkozni, mint a kutyáimon. Bár újabban, már gondolkozom az emberekről is elég sokat, próbálom őket magamnak megfejteni. A siker részét lehet sejteni, hogy mennyire nagy :D

Hirtelen eszembe jutott, hogy az utcán mit látnak ebből az emberek, általában mindkét kutyámmal folyamatosan veszekszem...,,Ne siess, ne hisztizz, ne rángass már, elég legyen már, a baboskendőm tele van veled" és még folytathatnám a sort :-) Mások szerintem a legtöbbször ezt látják, ahogy elhaladunk egy másik ember mellett. Ugyanakkor tényleg eljutottam arra a szintre, hogy beszélgetek velük a séták alatt. Odaszólok nekik, mint majd egyszer talán a gyerekeimnek szólok majd és tudom, hogy értik. Nemcsak a hangsúlyból és a testtartásomból, hanem valahol lelki síkon vagy valami újfajta hullámhosszon, de értik. 
A buszon ülve is összenézünk és tudom, hogy a kutyámnak épp nincs kedve utazni, de hát ez van alapon utazunk és ennyi. Ránézek, összenézünk és tudjuk mindketten, hogy mi a szitu. Nem tudom milyen mélyre lehet még eljutni a kutya lélek rejtelmeiben, de érzem, hogy én még csak épp a felszín alatt vagyok pár cm-vel ;)

Rájöttem arra is, hogy újabban egyre tudatosabb vagyok és rengeteg önkontrollt gyakorlok korábbi énemhez képest. Sőt, ami még ennél is menőbb számomra, hogy egyre többször érzem a lelki szabadságot vagy legalábbis képes vagyok másoktól függetleníteni magam és csak úgy simán boldognak lenni hosszabb-rövidebb ideig. Bár ez utóbbi lehet csak szerencse kérdése, ezt nem tudom. De egy éve kb. hogy felfedeztem azt, hogy ilyen van bennem. Úgyhogy ezt az egy év távlatához képest mondom és érzem. Nem tanulok semmi vallásról külön vagy különböző módszerekről sem, egyszerűen felszedem az életben azt, ami kell nekem. Azt ilyen dolgok úgy vannak, hogy vannak, tetszik, kell nekem és ha igazán akarom, akkor az enyém :) Más dolgoknál ez kevésbé működik, bár majd egy új porsche esetében is kipróbálom, hátha....ja és úgy, hogy a börtönt is szeretném elkerülni ;))

És így a végére egy utolsó megállapítás, hogy nagggggggggggyon szkeptikusnak érzem magam. Arra nem jöttem rá, hogy ez mennyire jó vagy rossz tulajdonság, de büszke vagyok rá, hisz ez is az enyém ;)