Kedves Blogom! /most úgy érzem így kell kezdeni, aztán meglátjuk mi sül ki belőle.../
Ma először nem posztolom ki az új bejegyzést. Kíváncsi vagyok így hány megtekintést kapok. Nem célom, hogy több százan meg ezren olvassanak. Elsősorban önmagam miatt kezdtem neki, mert az írás is egy terápia, mint oly sok más és nem félek magamat gyógyítani, hol kisebb, hol nagyobb sebeket. Másodsorban viszont természetesen örülök, ha mások életébe is adok egy-egy gondolatot, egy deja vu-t, egy kis szösszenetet a reggeli kávé mellé vagy épp kellemes/kellemetlen élmények előhívását a múltból. Illetve az egyik legfontosabb, hogy mindezt magamból adom, Nektek. Nem félek, hogy ettől ,,elfogynék", sőt... remélem, hogy valahol pont több leszek. Aztán ki tudja?! Úgyhogy bátran adok magamból :)
Önzően hangozhat, hogy elsőként magamat jelöltem meg, de miért csapjak be bárkit is és itt is legfőképp magamat :-) Amióta a kutyás terápiákba belecsöppentem, azóta jöttem rá, hogy muszáj önmagunkat is visszaterápiáznunk a rendes kerékvágásba. Mert, ha mi nem tesszük meg, akkor más se fogja helyettünk. Ha mi rendben vagyunk, akkor a környezetünket is jobban tudjuk felügyelni és kicsit segíteni a szebb és jobb jövő felé. Így hát rájöttem, hogy jót tesz az írás is :)
A gondolatmenet, ami ehhez a blogrészhez jött.... Ha valami rugalmas, az hajlékony és nem törik(vagy legalábbis nem könnyen), de ami szilárd, az megtörhet és ami megtörhet, hát az nagy eséllyel meg is fog. Igen dolgokról írtam, de a valóságban nem a fizikai törvényeit boncolgatnám (azt meghagyom a nálam okosabbaknak :-D), inkább leírnám és értsd az írásom. Ne csak olvasd, ÉRTSD! Ha VALAKI rugalmas, az hajlékony és nem törik, de AKI szilárd, az megtörhet és aki megtörhet, hát az nagy eséllyel meg is fog.
Vajon meddig hajolhatunk? Honnan tudjuk, hogy meddig lehet hajlítani valamit/valakit pont addig, hogy még ne törjön ketté?
Az önterápia része az is, hogy meg kell tanulnom embereket kizárni az életemből, ahogy és amennyire csak lehet. Nem célom elszigetelődve élni, de akinek nincs helye hosszú távon, mert csak rombol meg rombol, annak mennie kell. Mindig jönnek, akik viszont adják az építő anyagot, akikből lehet építkezni és táplálkozni, hogy vannak még jó emberek, legalábbis jó emberi tettek. Nem strucc effektust szeretnék, hogy semmi rosszról ne tudjak és óvjam-védjem magam, mert azt úgysem tudom, de nem is akarom (annyira :)
Megpróbálom összegyűjteni röviden, hogy miből tudok erőt meríteni, melyek az önterápiám részei, hátha Magadra ismersz benne vagy épp segít:
- Elsőként a kutyák, lehet az saját vagy másé, kutyás jövés-menés vagy bármi, de a leghatékonyabb a közvetlen kontakt a zebbencsekkel.
- A zene, újabban megfeledkeztem róla, de hatékony, ha én magam művelem, ha hallgatom vagy épp dúdolom.
- Megpróbálok olyan dolgokkal foglakozni minél többet, amihez valóban kedvem van. Nagyon sok kötelező dolgaink vannak az életben, így amint lehetőség van, próbálok tudatosan olyat csinálni, amit szeretek, amire valóban szükségem van.
- A negatív dolgok és személyek leredukálása. Nem kell homokba dugni a fejünket, ha baj vagy konfliktus van, de nincs szükség minden rosszra. Merjünk szelektálni.
- Önmagunknak ne hazudjunk!
- Lépjük át korlátainkat, ami eddig 100/100 felbosszantott, az legyen most 100/99, majd 100/80. Nem kell csodát várnunk, nem változunk meg máról holnapra. Piszok nehéz és nem is sikerülhet mindig és mindenhol. De vannak dolgok, amelyek már kevésbé zavarnak/bántanak, mert megtanultam könnyebben kezelni. Nem könnyű, de könnyebbé teheti a saját életünket.
A fentebb említett ,,recept részletek" segítenek abban is, hogy RUGALMAS-ak legyünk. Nem állítom, hogy én mindennap így élek, mert nem. De folyamatosan tudatosítanom kell és próbálkoznom, magamért és környezetemért.
2013. május 19., vasárnap
2013. május 9., csütörtök
MZ/Y Folo jelentkezik
Fáradt vagyok, éppen csak fizikailag. Viszont érzem, hogy írnom KELL! :)
Lassan közeledek az első X-hez, ami a bejegyzéseimre értendő. Vagy pont ez a 10.?! Már nem is tudom... Ez nem túl különös, bár mindig elkezdődik minden valahol. A lényeg a lényeg, hogy már több(!) rendszeres Olvasómmal is beszéltem személyesen, úgy hogy ők hozták fel a témát. Érdekes és jó dolog az ő személyes véleményük. Örülök neki, mert ezekből lehet látni, hogy merre tart az ember lánya. Úgyhogy ezúton is köszönöm Nekik. Főleg, mikor olyan dolgokra világítanak rá, amire pont nem is gondolnék. De olyan fészbukosan lájkolom ezeket a dolgokat.
A mai blogomban inkább mellőzném a magvas gondolatokat, inkább az élményfoszlányaimból osztanék meg :)
Pöpi a köztudatban is német dogként szereplő ebzetem csúcspofa. Akár a másik kutyámnál, nála is előfordult, hogy egy szót többször ösztönösen mondok neki, amit a kutya nem ért, majd véletlen pont olyan, mintha értené és azt csinálja, amit mondok. Ez ismétlődik egyre gyakrabban és végül teljesen spontán módon, de rögzül egy-egy vezényszó. Így lett ez a ,,keresd"-el is.
Volt, hogy eldobtam a labdát a fűben itt-ott és nem látta hova esett, mert ahhoz túlzottan is lökött és össze-vissza nézeget, játszadozik. De azért az én lustaságom is nagy úr, hát ösztönöztem, hogy keresse, vegye már fel és hozza oda, hagy ne én mászkáljak el újra meg újra, mert ő épp bamba volt :D Így mondogattam, hogy keresd, keresd... Okszi, az esetek nagy részében én ösztönzöm, buzdítom és általában teljesül is a kívánságom. Történt ám egyszer, már nem is tudom hogyan, hogy poénból eldugtam a kedvenc játékát. Majd ,,keresd" és nini, megtalálta, bamm és feltaláltam a spanyol viaszt, épp csak pár évezreddel maradtam le ;) mármint ami a kutyák tárgykeresési tanulásáról szól.
Először olyan helyre, hogy lássa és számomra logikus volt, hogy nézkélődik, majd véletlen meglátja. Igen ám, de az én kutyáim eddig soha nem néztek fel az égre. Tudom, hogy tök ciki, de nem ugatják a holdat :D Így esett meg, hogy magasba helyeztem, ahol tudtam, hogy nem fogja megtalálni, hisz nem látja, mert nem néz arra. Nem a kutyaszőrnyit nem, persze, hogy felnéz. Majd áll ott és látszik rajta, hogy megvan a kedvenc játék.
Mára már eljutottunk arra a szintre, hogy udvaron belül eldugom, ahol nem is látja és csak szaglás alapján keresi. Tök vagy inkább teljesen meg vagyok döbbenve, mert én sose tanítottam tudatosan az orra használatát és nyilván most sem egy versenyszinten végzi ezt. De itthoni mókának nagyon jó és a kutya élvezi és fárasztja is agyilag. Mindezt úgy, hogy jó viccnek találtam, hogy most ilyet csinálunk és kipróbálom mit bír, mit tud.
Non plus ultra, hogy már egy sima általános teniszlabdára is megy illetve más játékokra, nem csak a kedvencre redukálódik.
Sőt az örömömet tovább fokozza, hogy ezt a kereső játékot mi nem naponta vagy hetente csináljuk, hanem ahogy épp eszembe jut. Tegnap 3 keresést adtam neki, de előtte hónapokig még csak hasonlót sem. De emlékezett, lelkes és elég kitartó. A Cuni már rég feladná az ilyen keresgélést, ő úgy van vele, ha el tudom rakni, akkor keressem is meg :-) De Cuninak is lett egy újabb feladata, amolyan nyugdíjas részmunkaidős állás, de úgy látom szereti. Ő a labdaszedő. :D Ha a kocsi alá begurult a labda, de Pöpi már nem tudja kihadonászni a böhöm nagy testével, akkor Cuni kisebb méretével simán bekúszik a kocsi alá és boldogan hozza a kérésemre.
Nyilván a profi kutyásoknak ezek a dolgok nem biztos, hogy olyan hűűűűdenagyszájtátós részek, de a kutyáim mindig meglepnek valamivel, hogy miként használják azt az okos kis szőrös buksijukat.
Lassan közeledek az első X-hez, ami a bejegyzéseimre értendő. Vagy pont ez a 10.?! Már nem is tudom... Ez nem túl különös, bár mindig elkezdődik minden valahol. A lényeg a lényeg, hogy már több(!) rendszeres Olvasómmal is beszéltem személyesen, úgy hogy ők hozták fel a témát. Érdekes és jó dolog az ő személyes véleményük. Örülök neki, mert ezekből lehet látni, hogy merre tart az ember lánya. Úgyhogy ezúton is köszönöm Nekik. Főleg, mikor olyan dolgokra világítanak rá, amire pont nem is gondolnék. De olyan fészbukosan lájkolom ezeket a dolgokat.
A mai blogomban inkább mellőzném a magvas gondolatokat, inkább az élményfoszlányaimból osztanék meg :)
Pöpi a köztudatban is német dogként szereplő ebzetem csúcspofa. Akár a másik kutyámnál, nála is előfordult, hogy egy szót többször ösztönösen mondok neki, amit a kutya nem ért, majd véletlen pont olyan, mintha értené és azt csinálja, amit mondok. Ez ismétlődik egyre gyakrabban és végül teljesen spontán módon, de rögzül egy-egy vezényszó. Így lett ez a ,,keresd"-el is.
Volt, hogy eldobtam a labdát a fűben itt-ott és nem látta hova esett, mert ahhoz túlzottan is lökött és össze-vissza nézeget, játszadozik. De azért az én lustaságom is nagy úr, hát ösztönöztem, hogy keresse, vegye már fel és hozza oda, hagy ne én mászkáljak el újra meg újra, mert ő épp bamba volt :D Így mondogattam, hogy keresd, keresd... Okszi, az esetek nagy részében én ösztönzöm, buzdítom és általában teljesül is a kívánságom. Történt ám egyszer, már nem is tudom hogyan, hogy poénból eldugtam a kedvenc játékát. Majd ,,keresd" és nini, megtalálta, bamm és feltaláltam a spanyol viaszt, épp csak pár évezreddel maradtam le ;) mármint ami a kutyák tárgykeresési tanulásáról szól.
Először olyan helyre, hogy lássa és számomra logikus volt, hogy nézkélődik, majd véletlen meglátja. Igen ám, de az én kutyáim eddig soha nem néztek fel az égre. Tudom, hogy tök ciki, de nem ugatják a holdat :D Így esett meg, hogy magasba helyeztem, ahol tudtam, hogy nem fogja megtalálni, hisz nem látja, mert nem néz arra. Nem a kutyaszőrnyit nem, persze, hogy felnéz. Majd áll ott és látszik rajta, hogy megvan a kedvenc játék.
Mára már eljutottunk arra a szintre, hogy udvaron belül eldugom, ahol nem is látja és csak szaglás alapján keresi. Tök vagy inkább teljesen meg vagyok döbbenve, mert én sose tanítottam tudatosan az orra használatát és nyilván most sem egy versenyszinten végzi ezt. De itthoni mókának nagyon jó és a kutya élvezi és fárasztja is agyilag. Mindezt úgy, hogy jó viccnek találtam, hogy most ilyet csinálunk és kipróbálom mit bír, mit tud.
Non plus ultra, hogy már egy sima általános teniszlabdára is megy illetve más játékokra, nem csak a kedvencre redukálódik.
Sőt az örömömet tovább fokozza, hogy ezt a kereső játékot mi nem naponta vagy hetente csináljuk, hanem ahogy épp eszembe jut. Tegnap 3 keresést adtam neki, de előtte hónapokig még csak hasonlót sem. De emlékezett, lelkes és elég kitartó. A Cuni már rég feladná az ilyen keresgélést, ő úgy van vele, ha el tudom rakni, akkor keressem is meg :-) De Cuninak is lett egy újabb feladata, amolyan nyugdíjas részmunkaidős állás, de úgy látom szereti. Ő a labdaszedő. :D Ha a kocsi alá begurult a labda, de Pöpi már nem tudja kihadonászni a böhöm nagy testével, akkor Cuni kisebb méretével simán bekúszik a kocsi alá és boldogan hozza a kérésemre.
Nyilván a profi kutyásoknak ezek a dolgok nem biztos, hogy olyan hűűűűdenagyszájtátós részek, de a kutyáim mindig meglepnek valamivel, hogy miként használják azt az okos kis szőrös buksijukat.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)