Nyári időszámítás: ON, a kutyákoknál is. Már kinn alszanak éjjel, hisz jobb idő van kinn és a lakás is fellélegezhet kicsit ;) Az első ilyen este engem pöppet megviselt, bár elismerem túlreagáltam egy hangyafogpiszkálónyit :D
Cuniról tegnap a neten került kezembe több éves képe és bevallom, meglepődtem, hogy külsőleg mennyit változott. Visszagondolva és az emlékeim között kutatva nem is tűnt fel a különbség. Majd csinálok valami összehasonlítós képet, hogy Ti is lássátok. Szerintem jót tett neki a kor, sokkal nőiesebb a kinézete manapság. A hóbagoly szemcsi meg übercuki :D bár az inkább Cuni nénissé teszi a Nagysasszonyt.
Pöpi hát ma jópofa volt, családi kutyás lazulós sétálás volt egy nyugisabb helyen a természetben. Cuni kivételével mind ültünk a domboldalon, majd 3 srác futott el tőlünk elég messze. Pöpi úgy gondolta, hogy csak egy legény lehet talpon a vidéken és nagyon megindult. Számomra is rejtély, hogy miért akart utánuk futni, de visszahívtam inkább. Bár lehet az edzéstervbe jót tett volna, ha gyorsabban futnak a srácok :)
Mostanában viszont gyakran futok bele ugyanabba a szituba. Fiatalok, mondjuk 14-20 év között, nem fogják fel, hogy az a szerencséjük, hogy Pöpi az én kezemben van. Rengeteget kekeckednek vele és hergelik. Legutóbb buszvégállomáson szálltunk fel, helyet foglaltunk, de kintről az üveges ajtón keresztül baszkurálták....nekem már elszakadt volna a cérnám. Nagyfiúnak szóltam, hogy feküdjön csak nyugton, hisz ,,nagyon menők" kinn a skacok, főleg, hogy egy üvegajtó is áll köztük meg a kutya között. Azért halkan drukkoltam magamban, nehogy egy morgást is eleresszem a kiskutyám, mert aztán meg rólunk jön le a negatív kép, vagy le is szállítanak a buszról mondván, hogy életveszélyesek vagyunk. Lekopogom semmi gond nem volt. De kutyás szemmel se hergelném más kutyáját, főleg nem egy nagytestűt, akinek azért ereje is van, én tiszteletben tartom az ő erejét és azt, hogy nem él vele vissza. Mások már nem nagyon gondolkoznak el ezen.
De hogy valami jót is meséljek kutyával utazni általában így vagy úgy kalandos, de egy óriással meg pláne :) Sokszor hallok kedves és valóban mosolyogni való vicces megjegyzéseket a kutyámról, ezeken tök jókat nevetek én is. Azt is gyakran hallom vissza, hogy itt vagy ott látták már Pöpit és vele utaztak egy buszon/vonaton. Néha olyan, mintha egy híresség lenne. Egy a fix, hogy észrevétlenül nem lehet vele közlekedni, se gyalog se tömegközlekedve. Néha élvezem, olykor már sok(k). De az érzés és mások csodálkozása, hogy mégis hogyan irányítom ezt az ebet, az mindenért kárpótol :-)))
2013. április 24., szerda
2013. április 16., kedd
A kutyákon is túl...
Rég jelentkeztem, szánom-bánom no meg irgum-burgum Folo... :) de mostanában hiába tavaszodott ki végre, én el vagyok havazódva :D
Az ebek köszönik szépen jól vannak, bár így a hosszú tél után össze kell kapnunk magunkat, mert a sétás teljesítményünkön látszik, hogy nagy volt a téli punnyadás, főleg Pöpin látszik meg. Séta alatt most nem olyan fitt, mint szokott. De én sem, úgyhogy most pótlunk.
Mielőtt bármibe is belekezdenék ideraknék egy idézetet, ami a blogomra amblokk és a mai írásomra is igaz:,,Életünkben a legemberibb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljuk kifejezni legőszintébb érzéseinket és meggyőződéseinket, és vállaljuk értük a következményeket. Ez a szeretet első követelménye, mely egyben sebezhetővé is tesz minket a többiekkel szemben, akik talán kinevetnek. Mégis, sebezhetőségünk az egyetlen, amit az embereknek adhatunk." /William DuBay/
Mostanában a fő dolog, ami foglalkoztat a gyerekek és a felnőttek gyerekvállalási ,,szokásai". Nem aktuális a téma, sőt gyereket se szeretnék (még), de a gyerekekről és szülőkről alkotott képem rengeteget változott az utóbbi időben. Jó néhány hétig elég közelről tapasztaltam a jelenlétüket és velük kapcsolatban az utóbbi hetek érzései és gondolatai még remélem, hogy sokáig velem maradnak, mind a pozitívak, mind a negatívak. Nyilván hozzátartozik, hogy másképp látom a dolgokat, mintha én is gyerektulajdonos lennék ;) Így eszem ágában sincs túl nagy nevelési vitákat folytatnom gyerekes családokkal, hiszen mire föl mondhatnék én bármit is. De nagyon sok dolgon el lehet gondolkozni, akár gyerekes az ember, akár nem...
Miért szeretne valaki gyereket? 10, 20 és 30 év múlva is azt gondolja, hogy neki milyen klassz ez a gyerek? Miből gondolja valaki, hogy ő SZÜLŐ lehet? Nem kisbetűs szülő, aki fizikailag képes erre a biológiai folyamatra, hanem arra gondolok, aki lelkileg is. Gyereke nem születik mindenkinek, a gyerek nem jár senkinek, senkit se kötelezhetünk arra, hogy márpedig nekünk legyen és adjon valaki egyet. A gyerek ajándék, amit vagy megkap valaki vagy nem. Most lehet azt gondolni, hogy mert én még nem voltam ilyen helyzetben és nem értem. Igen, lehet ezt mondani. De a kérdéseimet akkor is érdemes átgondolni.
Az igazi SZÜLŐK előtt tényleg meghajlok és tisztelem őket, mert nehéz dolguk van és egyre nehezebb lesz. És akkor most erős kérdést teszek fel, vállalom, hogy idővel változhat a véleményem, de korántsem biztos: Miért gondolják egyes nők, hogy életük fő műve a gyerek? Ha valakinek van gyerek, legyen rá büszke. Egyszer, ha anya leszek szeretnék én is büszke anya lenni. De attól, hogy valaki édesanya, még él és ezer más dolgot csinálhat, akár hivatás,akár hobbi szinten. Ha egyszer vissza kell majd nézni az elmúlt évekre, 20-50-80 évre és feltesszük a kérdést magunkban. Mit csináltunk az életben??? Legyen számtalan dolog, ami eszünkbe jut. Legyen az apróságok hada vagy valami nagyratörő, de tudjunk felsorolni dolgokat, amikre büszkék vagyunk. Igen, ott lehet a gyerek is, legyen ott, mert a nők nagyszázaléka az anyasággal teljesedik ki, de NE a gyerek legyen az egyetlen, amit fel tudunk mutatni az életből.
Biztos több anya is van, aki nem ért velem egyet, hát legyen. De megindokolnám, hogy mégis miért gondolom így, amit nálamnál tanultabb emberek is hasonlóan gondolnak. Az a nő, akinek ,,csak a gyereke létezik" elfelejt élni és mindent egy lapra tesz fel. Igen ám, de ha a gyerek felnő és ki szeretne repülni a fészekből, akkor nem kevés probléma adódhat egy ilyen ,,apróságból".
Az édesanya nem érzi jól magát, de a gyereke sem, hiszen ezt látja anyjától, hogy valami nem stimmel, így nem tud majd teljes életet élni. Nem csak önmagának árt a nő, hanem a féltve őrzött Kincsének is. Az az édesanya, aki még ha háztartásbeliként van otthon a gyerekekkel, de néha szán egy kis időt bármilyen kikapcsolódásra, hobbira, az már tett valamit ÖNMAGÁÉRT és ezáltal a gyermekeiért is. Ez nem önzőség, épp ellenkezőleg. Azzal lenne önző, ha csak a gyerekekkel foglakozna non stop.Csak remélni merem, hogy a SZÜLŐK-nek lesz sok gyerekük és a szülőknek pedig kevesebb.
Pöpi és Cuni üdvözöl minden kedves Olvasómat:
Az ebek köszönik szépen jól vannak, bár így a hosszú tél után össze kell kapnunk magunkat, mert a sétás teljesítményünkön látszik, hogy nagy volt a téli punnyadás, főleg Pöpin látszik meg. Séta alatt most nem olyan fitt, mint szokott. De én sem, úgyhogy most pótlunk.
Mielőtt bármibe is belekezdenék ideraknék egy idézetet, ami a blogomra amblokk és a mai írásomra is igaz:,,Életünkben a legemberibb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljuk kifejezni legőszintébb érzéseinket és meggyőződéseinket, és vállaljuk értük a következményeket. Ez a szeretet első követelménye, mely egyben sebezhetővé is tesz minket a többiekkel szemben, akik talán kinevetnek. Mégis, sebezhetőségünk az egyetlen, amit az embereknek adhatunk." /William DuBay/
Mostanában a fő dolog, ami foglalkoztat a gyerekek és a felnőttek gyerekvállalási ,,szokásai". Nem aktuális a téma, sőt gyereket se szeretnék (még), de a gyerekekről és szülőkről alkotott képem rengeteget változott az utóbbi időben. Jó néhány hétig elég közelről tapasztaltam a jelenlétüket és velük kapcsolatban az utóbbi hetek érzései és gondolatai még remélem, hogy sokáig velem maradnak, mind a pozitívak, mind a negatívak. Nyilván hozzátartozik, hogy másképp látom a dolgokat, mintha én is gyerektulajdonos lennék ;) Így eszem ágában sincs túl nagy nevelési vitákat folytatnom gyerekes családokkal, hiszen mire föl mondhatnék én bármit is. De nagyon sok dolgon el lehet gondolkozni, akár gyerekes az ember, akár nem...
Miért szeretne valaki gyereket? 10, 20 és 30 év múlva is azt gondolja, hogy neki milyen klassz ez a gyerek? Miből gondolja valaki, hogy ő SZÜLŐ lehet? Nem kisbetűs szülő, aki fizikailag képes erre a biológiai folyamatra, hanem arra gondolok, aki lelkileg is. Gyereke nem születik mindenkinek, a gyerek nem jár senkinek, senkit se kötelezhetünk arra, hogy márpedig nekünk legyen és adjon valaki egyet. A gyerek ajándék, amit vagy megkap valaki vagy nem. Most lehet azt gondolni, hogy mert én még nem voltam ilyen helyzetben és nem értem. Igen, lehet ezt mondani. De a kérdéseimet akkor is érdemes átgondolni.
Az igazi SZÜLŐK előtt tényleg meghajlok és tisztelem őket, mert nehéz dolguk van és egyre nehezebb lesz. És akkor most erős kérdést teszek fel, vállalom, hogy idővel változhat a véleményem, de korántsem biztos: Miért gondolják egyes nők, hogy életük fő műve a gyerek? Ha valakinek van gyerek, legyen rá büszke. Egyszer, ha anya leszek szeretnék én is büszke anya lenni. De attól, hogy valaki édesanya, még él és ezer más dolgot csinálhat, akár hivatás,akár hobbi szinten. Ha egyszer vissza kell majd nézni az elmúlt évekre, 20-50-80 évre és feltesszük a kérdést magunkban. Mit csináltunk az életben??? Legyen számtalan dolog, ami eszünkbe jut. Legyen az apróságok hada vagy valami nagyratörő, de tudjunk felsorolni dolgokat, amikre büszkék vagyunk. Igen, ott lehet a gyerek is, legyen ott, mert a nők nagyszázaléka az anyasággal teljesedik ki, de NE a gyerek legyen az egyetlen, amit fel tudunk mutatni az életből.
Biztos több anya is van, aki nem ért velem egyet, hát legyen. De megindokolnám, hogy mégis miért gondolom így, amit nálamnál tanultabb emberek is hasonlóan gondolnak. Az a nő, akinek ,,csak a gyereke létezik" elfelejt élni és mindent egy lapra tesz fel. Igen ám, de ha a gyerek felnő és ki szeretne repülni a fészekből, akkor nem kevés probléma adódhat egy ilyen ,,apróságból".
Az édesanya nem érzi jól magát, de a gyereke sem, hiszen ezt látja anyjától, hogy valami nem stimmel, így nem tud majd teljes életet élni. Nem csak önmagának árt a nő, hanem a féltve őrzött Kincsének is. Az az édesanya, aki még ha háztartásbeliként van otthon a gyerekekkel, de néha szán egy kis időt bármilyen kikapcsolódásra, hobbira, az már tett valamit ÖNMAGÁÉRT és ezáltal a gyermekeiért is. Ez nem önzőség, épp ellenkezőleg. Azzal lenne önző, ha csak a gyerekekkel foglakozna non stop.Csak remélni merem, hogy a SZÜLŐK-nek lesz sok gyerekük és a szülőknek pedig kevesebb.
Pöpi és Cuni üdvözöl minden kedves Olvasómat:
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)