Cuni szülinapja

Simogatom a Cunit, majd bevillan....milyen nap van ma? Március vége. De mégis hányadika? 30 vagy 31? Igen, 31-e van ma és Cuni kereken 8 éves. Ezúton is nagyon boldog születésnapot kívánok Neki, jó volna még egyszer ennyit kapnia időben az élettől!:)

 6 és fél éve van velem, de a napok mintha rohannának, száguldanának. A kutyámra nézek és úgy érzem, hogy max. 6 éves lehet, de tényleg maximum. Mások sem hiszik el, hogy annyi idős, amennyi. Aztán meglátom a hóbaglyos szemüvegét és az ébredések utáni óvatos felkelést....rögtön bevillan, hogy Ő már az én kis nyugdíjasom. Ezt leszámítva erdőn és mezőn ugyanúgy rohan, ahogy eddig. Ha genyázni kell, akkor sem kér segítségért a szomszédtól, megoldja egyedül.

Mióta látom, hogy mamika korú lett, másképp nézek rá. Tisztelem, azt a tudást és azt az életszemléletét, ami Neki van. Nem véletlen az, hogy ha Róla beszélek, akkor használom a shift billentyűt ;) is, ezzel is szeretném kifejezni az érzéseimet és azt, hogy tisztelettel tartozom Neki.

Annak ellenére, hogy ha a kisebb állatokat kell levadászni, gond nélkül megtenné és más kutyáknak is szívesen fitoktatja, hogy Ő a VALAKI :D már nem úgy kapja a büntit, mint korábban. Továbbra sem dicsérem meg és nem is hagyom rá a rossz viselkedést, de már sokkal több türelmet és megértést kap Tőlem, mint korábban. Bizonyos dolgokkal együtt kell Őt elfogadnom, sokat alakítgattam, de beleért abba a korba, hogy inkább csak élvezzük a közösen eltöltött időt. Természetesen ezt nem mások kárára tesszük, igyekszünk odafigyelni másokra is :)

Nagyon bírom, hogy akár az egész napot képes végigaludni(ez nem csak a kora miatt van így), ugyanakkor az egész napot képes végigkirándulni is, ha épp arra kerül a sor. Otthon észre sem venni, hogy jelen van, csak ha papír csörög vagy étel kerül elő, mert akkor tuti, hogy KAJA!!!, amit miatta vettünk elő :D Erre mondják azt, hogy tipikus retriever, igen, az.....csak a POCAK :D
Néha olyan, mintha alig történne velünk valami, aztán előjön a sok-sok szép emlék a múltból, többek között, hogy hányszor tört már borsot az orrom alá, hogyan lett az egyik beceneve patkányfogó és nem utolsó sorban hányszor és hogyan hagytuk el egymást...
A végére pedig egy tipikusabb Cuni ábrázat :)))

Életem értelmei

Igen, találó a cím, még ha sablonosnak is hangzik. A kutyáim az életem fő értelmei. Ők azok, akikért nap, mint nap felkelek, akik miatt és akikért céljaim vannak. És mégis ők maguk a cél. Előre szólok, hogy zavaros lesz a mai írás, akár csak én magam :-) de inkább jó értelemben.  Nem szeretném, ha depisnek, negatív szemléletűnek tűnnék, inkább épp ellenkezőleg... hálás vagyok az élettől kapott dolgokért. :)

Az emberi lény amennyire csodálatos, annyira kegyetlen is. Ezért akármennyire is tudom, hogy az ember felsőbbrendű lény, a mindennapokban mégis sajnálatot érzek az emberi faj iránt. Ha tudok, segítek az embereknek, mert hiszem és tudom, hogy vannak jó emberek és vannak az embereknek jó cselekedeteik. De mégis annyira gonosz lény az ember, hogy nem tudom elfogadni, akinek ennyi észt adtak Fentről, hogy azt ennyire undorító módon használja fel.

Rögtön itt át is kanyarodnék arra, hogy tanulmányaimból kifolyólag nemsokára hivatalosan is oktathatom az apróbb talpú kétlábúakat. Legalábbis remélem nemsokára papírom is lesz róla :) De menet közben jöttem rá, hogy ez nem az én világom. Régebben is sejtettem, de azért bizakodtam, hátha...Az okát nagyon sokáig nem tudtam megfogalmazni, de már nem tagadom, mert nincs benne szégyellni való. A sérült gyerekekhez és felnőttekhez sokkal több türelmet érzek, még ha egy kérdést monoton módon tudnak ismételni vagy más fura dolgaik vannak, akkor is. Pedig sérült emberekkel foglalkozni sem könnyű, sőt nehezebb is valahol.
De ahogy eljutottam a kutyás terápiázáshoz, az egyetemi éveim végéhez közeledve és jó néhány kutyás évvel a hátam mögött... Rá kellett jönnöm, hogy minden azért van, mert az állatok sokkal közelebb állnak szellemileg vagy épp lelkileg a sérült emberekhez. A legszorosabb kapcsolatok sérült ember és állat között alakulnak ki. Hogy miért? Mert ők ,,közel" vannak egymáshoz. Nem fizikailag, nem is szellemileg, leginkább lelkileg. A lelkük nyitottabb, olyan nyitott, amilyenek mi ún. egészségesek sose leszünk. Ők egy hullámhosszon vannak.

A sérült kifejezést nem szeretem, azt sem, hogy mások. Ami igaz, de másképp mások, mint ahogy sokan azt gondolják. Ezért inkább chance (jelentése: véletlen, lehetőség, esély) embereknek nevezem őket. Mindhárom szót igaznak érzem Rájuk vonatkozóan. Inkább úgy fogalmaznék, hogy valamivel kevesebbek, viszont máshol az életben ők sokkal többet kapnak, leginkább érzések terén, mint mi kommersz emberkék. Igen, eléggé kommerszek vagyunk legtöbben.

A chance emberekben sokkal több érzés, szív és szeretet van, mint bennünk kommerszekben valaha is lesz. Tisztelet a kivételnek, mert az mindig akad :)
Akárhogy is van, a kommerszek már kisgyermekkorban gonoszkodnak egymással az óvodában és elég tudatosan teszik ezt, ami az évek alatt rosszabb is lehet. A chance emberkéknél nem igazán lehet ilyesmit tapasztalni vagy csak elvétve. Ők sokkal nyitottabbak a világra, az érzéseik sokkal intezívebbek. Az állatok felé is oly nyitottak, nem olyan begyöpösödöttek, mint oly sok kommersz kétlábú. Ez az, amitől ugyanúgy könny gyűlik a szemembe a meghatódottságtól, mint attól, hogy az alvó kutyáimra pillantok és hálás vagyok, hogy ŐK vannak nekem.

Mi nem tudjuk értékelni a mindennapok sokaságát, én sem tudom mindig (eléggé). Legtöbbünk párszor koppan és talán hosszabb-rövidebb ideig rájön, hogy miként is kellene értékelni a dolgokat.

Hosszú évek óta vágytam arra is, hogy terápiás kutyám legyen. Az okán sosem gondolkoztam, pedig egyszerű. A kutyás terápia nekem is terápia, magamat is gyógyítom vele. A mindennapi sérülések az emberek között, erre számomra csak a kutyázás ad igazán gyógyírt. Ahogy másoknak tudok segíteni Cunival, úgy segítek magamon is.
Biztos vagyok benne, hogy a világban azért olyan sok a kiégett ember, mert nem adják meg maguknak a lehetőséget, hogy a szívüket eléggé kinyissák a chance emberek és az állatok iránt egyaránt. Pedig érzések terén Tőlük tanulhatnánk a legtöbbet.

Egy kis morzsa Pöpiről

Már többen hiányolták a bejegyzéseimet, mondván nem ilyen ritka írásokat ígértem. Igyekszem pótolni. :)

Végre tavaszodik, nekem is jobb a kedvem és szívesebben megyek az ebekkel is. Még a Pöpi sem fázik, ha a másodperc töredékére megáll egy helyben. Ami séta közben egyébként nem gyakori.

 

A Pöpiben egy terrier veszett el. Bár a súlyát nézve nem is tudom, legalább 8... Amikor német dogot szerettem volna, akkor tudtam és hittem, hogy kisebb a mozgásigénye, mint egy golden retrievernek. Igen, így van, vannak ilyen dogok. Aztán van a másik véglet a Pöpi és társai. Mint a duracell nyuszi, úgy szökken a 80 kg-jával, mint én a 43 kg-mal soha :D De hát így szeressük a kis habtestét, amivel nagyon szívesen beleül az ölembe. Ééééééééééés, akkor még így jártam jobban. Néha leguggolok séta közben, hogy fotózzak vagy  a cipőmet kötöm be esetleg csak megpihennék, erre a Pöpi már rá is ült a vállamra. Olyan laza arccal hajtja végre a gyakorlatot, mint a jól képzett munkakutyáknak a ,,mezei" ül :-)

Fejemre nőtt?! Igen, lehet, talán....határozottan igen. Az elején odafigyeltem, hogy mindenben határozott legyek és kevés kiváltsága legyen. A határozottságom az irányába nem fogyatkozott. A kevés kiváltságból lett több. Igen, sokáig nem akartam, hogy így legyen, de belátom, nincs menekvésem. Ez az a nagy igazság.
Nem mentegetőzöm, nem érzem, hogy volna miért... az emberek és állatok közt igyekszem, hogy minél jobban viselkedjen és ne legyen vele probléma. De amikor szűkebb családi körben vagyunk, néha csak mosolygunk a Pöpin, hogy már megint mit csinál.
Voltak már bajuszösszeakasztós részek köztünk, persze csak az ő bajsza akadt össze az én bajuszhelyemmel. Ezeket mi elrendezzünk, megoldjuk a problémákat.

Hogy miért is ismerem be, hogy el vagyon kapatva és még csak nem is érzem magam rosszul emiatt? Megfejtettem! 
Annyira vártam már rá és vágyakoztam, hogy legyen saját dogom, hogy akkora ez az öröm és akkora ajándéknak érzem, hogy Ő velem van. Akinek volt már német dogja, tudja, hogy igazából annyi kisebb-nagyobb probléma rövidíti meg egy dog életét, hogy náluk különösen minden nap ajándék. Persze ettől még élhet és éljen is legalább 12 évig. De a sok rosszaságával és hülyeségével megszínesíti a mindennapjaimat. Nagyon hálás vagyok érte, tényleg, olyan önfeledten tudok rajta nevetni. Jót tesz a lelkemnek.
Nagyjából úgy tudom elmondani, ha valami rosszat csinál egy kutya, általában azért megbüntetik - ha rajtakapják a rosszaságon. Ez így van rendjén.
Pöpinél ez valahogy úgy működik, hogy tetten érem:
1. először valahol zugfigyelőként kinevetem magam rajta
2. fotómasina elő és katt, katt
3. irgum-burgum rossz kutyája
4. szörnyülködöm és felmérem a jellemzően kisebb károkat

A fentebb említett példa egy kicsit karikatúra jellegű. De a képek is bizonyítják, hogy milyen lökött fiú még így két és fél évesen is.

Bár ez az utolsó kép elgondolkodtat engem....Tőlem tanulja?! Olyan lökött, mint én?!
Igen, úgy szökkenünk a képen, mint két zerge a mezőn. A mező része tuti stimmel is :-D

A lelkem gyermeki fele tuti, hogy Ő.