Miért tartok/tartunk kutyát?

Mert a világ legjobb dolga, de hát én nagyon elfogult vagyok. Ha velem vannak sosem vagyok egyedül, mindig van kihez szólnom. Sétálni is jobb egy kutyával (vagy többel :-), ha akarok beszélek hozzá, de ha nem, akkor szép csendben csak megyek és nem kérdez. Nincsenek rossz vagy kellemetlen kérdései. Ha meg is bántanak nem tudatosan és nem is fáj annyira, mint az emberek okozta fájdalom.

A legtöbb, amire szükség van a humorérzék, ha ennek birtokában vagyunk, akkor nagy gond nem lehet a röpke 10-15 év alatt. A legjobb nyugtatószer, és mellékhatása sincs. Minden kutyának van szépsége, cukisága, kedvessége amiért lehet szeretni. Cuni amellett, hogy szép, számomra inkább a cuki kategóriát testesíti meg, mert az embereket rögtön leveszi a lábukról a sötétbarna szemeivel és a fogadj örökbe tekintetével. A Pöpi hát az a kategória, akit órákig tudnék nézni...elegáns, méltóságos, tiszteletet parancsoló fellépése van, már amikor épp nem hülyéskedik. De már egy ideje észrevettem, hogy kezd felnőtt férfi tekintete lenni. Még mindig a gyagya fiú gatyáját veszi fel a legtöbb reggel, de már komoly férfi lett a többi napon :-)

Kis golyszis korában vártam, vártam és vártam, hogy milyen lesz, mennyire lesz nagy, szép és olyan, amilyennek egy dogot elképzelek. Hát megkaptam, olyan bölcs tekintete lett. Az erő, ami benne lakozik csodálatos, néha egy-egy foszlányát elkapom a valós erejének, de csodálattal tölt el, hogy mennyi erő lehet benne és ehhez képest mennyire bújós és ,,anyás" tud lenni. A mély és öblös hangját egész nap el tudnám hallgatni, olyan büszkeséggel tölt el.

Cuni már érett nő, ritkán csinál vicces dolgokat, maximum, ha klikkerezünk és valamit nagyon rám akar tukmálni, akkor jókat nevetgélek rajta. Viszont ami a mindennapi kreatív vicces dolgokban mutatkozik meg, az a Pöpi.

Pöpi beszalad a szobámba titokba, hogy a polcról leszedjen egy plüss játékot magának. Nem bántja, max. összenyálazza, de általában kis időre gyámja lesz az elárvultnak :-D amíg mi észre nem vesszük a trükközést. A leghosszabb ideig egy plüss kutyás hűtőmágnes volt a pótgyereke, de annyira picike volt, féltünk lenyeli vagy bármi baja lesz tőle, így elvettük. De sose bántotta, csak leemelte a hűtőről, lefeküdt aludni úgy, hogy a kiskutya valahol mellette legyen a kényelmes ágyon. Sokszor úgy, hogy össze is érjen a testük. Így meg volt nyugodva.

De hasonlóképpen a szobámból vett plüsst a szájába rejtette el, amikor kiengedtük a lakásból nem tűnt fel, hogy egy szökevény van a szájában. Már csak az udvaron találtuk, gondolom a magas kapun már nem jutott túl a kis menekült. ;-) Így egy mosás után ismét a szobám rabja lett.

A nappaliba való beszökései is nagyon menőnek számítanak az ő repertoárjában. A nappaliba nem jöhetne be hivatalosan, de idővel némileg enyhült a szabály. Így akkor is beszökik, mikor nem kéne. Beoson halkan, pedig a nagy testével sose tud diszkréten osonni, csak ilyenkor. Aztán gyorsan lefekszik és szoborrá változik, mint egy kővé dermedt csivava, annak hiszi magát ilyenkor. :)

Jó szokásához méltóan Pöpi felhorkantott párat, így nyugtázva, hogy épp róla írtam pár sort :)

Éjjel van, éjjel van...

Végre van alkalmam megint írni, kiélhetem a létező/nem létező írói vénám :-) Ajándékba pedig rakok be pár képet, csak úgy a szemek jóléte kedvéért :)

Egy demotiválón olvastam, hogy ÉJJEL-Kezdődik a lélek számára a nappal. Nagyon elgondolkodtatott és teljesen igaznak érzem. Szeretek sokáig fenn maradni, mert amolyan éjjeli bagoly vagyok és éjszakába nyúlóan tudok csiripelni, de a délelőtt mintha nem létező napszak volna, szeretem átaludni az egészet, mint úgy általában a fiatalok :-)

Viszont azt is megfigyeltem, hogy blogolni este és éjszaka szoktam általában. Ilyenkor tényleg a sok ember alszik, a test megpihen, én meg ülök a gép előtt és élvezem azt, hogy egyedül az édes éjszaka része lehetek. Az ebek már rég alszanak, a szájuk széle is elernyed olyan mélyen. Az én lelkem viszont egész más síkon van, mint nappal, tényleg felfrissül. Közbe néha álmosodik a testem és ásítozom, de a lelkemnek tényleg ez a legszebb napszak.

Éjjel letisztulnak a gondolatok, az érzések, a rohanó világ megszűnik, tudok a belsőmre figyelni. Megnyugtat, hogy köröttem jól alszik mindenki. Épp ezért szeretem a hajnalt is megvárni, de ezt már csak nagyon ritkán teszem. A hajnal a másik gyönyörű dolog, de ébren lenni addig csak úgy fárasztó, de ha mégis néha sor kerül rá, hát az maga a csoda. Amikor az ember világosban tér aludni és csicseregnek a madarak. Ilyen esetkhez nem sorolnám azt, amikor az ember lánya bulizni megy és emiatt ,,kell" fennmaradnia, az egy teljesen más eset. Olyankor nem is a lelkünkre figyelünk, csak a szórakozásra. ;-)

A lelkemet még természetesen valami zenei öntettel is megspékelem ilyenkor. Olyannal, ami megnyugtat, kikapcsol, feltölt és a teljes harmóniára tudok figyelni. A legtöbbször az egyszólamú, acapella énekek vagy az 1-2 hangszerből álló zenei darabok a legalkalmasabbak, mindenféle különösebb hangtechnikai rásegítések nélkül.

Most nincs más hátra, mint előre: Good night Sweethearts :) és lassan talán mégis aludni térek.
Akik reggel olvassák soraimt korán és éhgyomorra, azoknak nagyon szép és vidám napot kívánok! :-)

Vegyes felvágott

Kedveskéim, akik olvastok!

Mindig megfogadom, hogy sűrűbben írok, de nem jön össze. Sajnálom a lelkes Olvasóimat, hogy üres járaton hagyom őket, sőt csomószor jut eszembe, hogy milyen jó téma és írnék róla....de mire ide is jutok ténylegesen, hát az idő.
Mentségemre legyen, hogy amikor blogolok, akkor lemegyek alfába vagyis inkább blogfába :-) Ez egy szertartás jellegű dolog számomra, megfelelő lelki összeszedettség kell. Mert az agyam sosincs a helyén, azt már nem is erőltetem ;)

Cunival mostanában többször is voltunk terápián és hát csak erről a témáról tudnék egy regényt írni. A Pöpi fiú, akarom mondani pasas meg egyszerűen a totális szerelem azzal, hogy nem csinál semmit. Ő mostanában többet lustizik itthon. Cuninak mozgalmasabb az élete, míg a Nagyfiúé a kényelmesebb jelenleg. No, de már ha náluk lyukadtam ki, találtam egy újabb Folo felfedezést.
Amíg Pöpivel az első közös másodpercektől kezdve oda vissza dúlt a love, Cunival szerintem most értem el az igazi szerelmet, azt a lángoló szerelmet. Nem tudok rá jobb szót és idézőjelbe se fogom tenni, mert ez így ahogy van szerelem. Cuni szeme igazán ragyog, ha én szólok hozzá, ha velem kell valamit csinálni. Annyira furi, hogy neki meg kellett dolgoznom a szeretetéért, azért, hogy ember ill. gazda számba vegyen. Most kezdtem el igazán élvezni a közös kutyázást Vele, most jött el az idő, hogy szívesen viszem magammal, mert büszke tudok rá lenni, még a maradék lököttségeivel is, ami miatt mindig 120%-os figyelem kell neki. Mostanában tényleg rajongok érte és csodálom. Nem hiszem el, hogy a régi meg a mostani kutyám az egy és ugyanaz. 

Mindig tudtam, hogy a kutyák többszörösen visszaadják azt a szeretetet és törődést, amit mi adunk nekik, de ezt megélni igencsak más. Az állam leesik és csodálkozok nap, mint nap. Azt hiszem, hogy szeretnék egy olyan társat (a kétlábúak köréből) akivel legalább fele ennyire rajongunk egymásért, mint a kutyáim és én. Fura ezt úgy leírni, hogy az ember lánya elvileg boldog párkapcsolatban van. De vállalom. Az emberi szereteten és érzéseken sosem állok meg annyit gondolkozni, mint a kutyáimon. Bár újabban, már gondolkozom az emberekről is elég sokat, próbálom őket magamnak megfejteni. A siker részét lehet sejteni, hogy mennyire nagy :D

Hirtelen eszembe jutott, hogy az utcán mit látnak ebből az emberek, általában mindkét kutyámmal folyamatosan veszekszem...,,Ne siess, ne hisztizz, ne rángass már, elég legyen már, a baboskendőm tele van veled" és még folytathatnám a sort :-) Mások szerintem a legtöbbször ezt látják, ahogy elhaladunk egy másik ember mellett. Ugyanakkor tényleg eljutottam arra a szintre, hogy beszélgetek velük a séták alatt. Odaszólok nekik, mint majd egyszer talán a gyerekeimnek szólok majd és tudom, hogy értik. Nemcsak a hangsúlyból és a testtartásomból, hanem valahol lelki síkon vagy valami újfajta hullámhosszon, de értik. 
A buszon ülve is összenézünk és tudom, hogy a kutyámnak épp nincs kedve utazni, de hát ez van alapon utazunk és ennyi. Ránézek, összenézünk és tudjuk mindketten, hogy mi a szitu. Nem tudom milyen mélyre lehet még eljutni a kutya lélek rejtelmeiben, de érzem, hogy én még csak épp a felszín alatt vagyok pár cm-vel ;)

Rájöttem arra is, hogy újabban egyre tudatosabb vagyok és rengeteg önkontrollt gyakorlok korábbi énemhez képest. Sőt, ami még ennél is menőbb számomra, hogy egyre többször érzem a lelki szabadságot vagy legalábbis képes vagyok másoktól függetleníteni magam és csak úgy simán boldognak lenni hosszabb-rövidebb ideig. Bár ez utóbbi lehet csak szerencse kérdése, ezt nem tudom. De egy éve kb. hogy felfedeztem azt, hogy ilyen van bennem. Úgyhogy ezt az egy év távlatához képest mondom és érzem. Nem tanulok semmi vallásról külön vagy különböző módszerekről sem, egyszerűen felszedem az életben azt, ami kell nekem. Azt ilyen dolgok úgy vannak, hogy vannak, tetszik, kell nekem és ha igazán akarom, akkor az enyém :) Más dolgoknál ez kevésbé működik, bár majd egy új porsche esetében is kipróbálom, hátha....ja és úgy, hogy a börtönt is szeretném elkerülni ;))

És így a végére egy utolsó megállapítás, hogy nagggggggggggyon szkeptikusnak érzem magam. Arra nem jöttem rá, hogy ez mennyire jó vagy rossz tulajdonság, de büszke vagyok rá, hisz ez is az enyém ;)